A kiképzés! 5. rész – Szerencsejátékosból PROFI SPORTFOGADÓ

Sikertörténetek, Eredmények

Hibák és következmények

Beszéljünk az elkövethető hibákról és azok fájó következményeiről! Habár Mr. Chang szigorúbb kontroll alatt volt, azért jó néhány alkalommal becsúszott egy-egy baki, és bizony meg is kellett fizetni egyből a tanulópénzt.

Az egyik fogadást sikerült kétszer megtenni. Ez két okból lehet: 1. véletlen benézi és kétszer fogad. 2. valamiért a technika úgy gondolja, kétszer posztolja a tippet (minden tippet amúgy 1x kell megtenni, ha esetleg mégsem, arra úgyis külön felhívjuk a figyelmet, de ilyen nem igen fordul elő) Jelen esetben az történt ,hogy mikor jelezte nekem, hogy hopp 2x lett megtéve az egyik kosár tipp, akkor mondtam, hogy az egyiket azonnal ki kell venni. De jött a válasz, hogy a meccs már megy és jól áll, mert a cashout összeg, több mint a megtett tét. Természetesen így is a fogadás kivétele javasolt, hiszen a tippadó utasításait szigorúan be kell tartani és ha egyszer kell tenni a tippet akkor nem kétszer kell! A tipp a végén amúgy vesztes lett, persze ennek nincs jelentősége hanem inkább annak van hogy tartsuk magunkat a szabályokhoz és ha tudjuk korrigálni a hibát, akkor tegyük meg még minimális nyereség/veszteség árán is.

A másik hiba egyik élő tippnél volt, ahol előfordul, hogy fél téttel kell megtenni a tippet. Mivel gyorsan akart fogadni és figyelmetlen volt, ezért fél tét helyett teljes téttel fogadott, és itt már csak nagyobb veszteség árán lehetett volna kivenni. Szerencsére a fogadás nyertes lett, de ennek ellenére próbáljunk odafigyelni és mindig pontosan úgy fogadni ahogy kell, mivel sok ilyen kisebb hiba nagyon nagy eltérést is okozhat a végeredményben. Amikor valaki ilyen jól indít hajlamos, saját tippeket tenni vagy akár a tippadók tippjeit módosítva, vagy mérkőzés közben pluszban fogadni. Mivel azt látja hogy a bankroll durván növekszik, gondolhatja hogy ennyi belefér, ez csak egy két plusz fogadás kisebb téttel. Na ezek az okosságok okozzák a legnagyobb veszteségeket, mivel sok kicsi, sokra megy és hónap végén meg keresi majd az ember, hogy hova is lett a profit.

Újoncunknál is hamar felmerült egy ötlet, hogy ha a kosárlabdánál túl sokat változik a line, akkor a tipp ellenkezőjét kellene megtenni…. Szóval bármi hasonló jó ötletetek van nyugodtan verjétek ki a fejetekből! Itt már nincs szükség új ötletekre, vagy reformokra, ez egy működő rendszer aminél a legkisebb változtatás is komoly mínuszokat okozhat. Ezért vannak a leírások és szabályok amiket kötelezően be kell tartani! Hamarosan a nagyligás Hermész csoportot is követni fogja újoncunk mivel elsődleges cél hogy minél tovább tudjuk “fejni” a Bet365 számláját és minél később limitáljon az iroda. Ehhez pedig szükséges az, hogy legyenek nagyobb ligás tippek is a kis ligás kosártippek mellett, így az egyik nagyligás csoport az Élő tippek, a másik pedig az Hermész lesz és így a kis és nagy ligás tippek jobban arányban lesznek. Erre oda kell figyelni mivel, ha valaki kizárólag kis ligás tippeket fogad, annak jóval előbb limitálják majd a tétméretét, és így kevesebb pénzt tud elhozni az adott irodától.

18 nappal később

500€-t fizetett be Mr. Chang a fogadóirodához, és 18 nap után már 630€ profitot ért el! 227.500Ft azért már nem olyan rossz bevétel, ráadásul úgy, hogy mindezt tudatosan, apró fogadásokkal lett felépítve, nem pedig egy szerencsés nagy oddsos tippel! Tehát a befizetett összeget már meg is dupláztuk, de mivel nem az egész bankrollunkat fizettük be, ezért a bankroll duplázásra még egy kicsit várni kell. Mivel 700€ volt a kezdő bankroll ezért még 70€ profitra szükség van, de ilyen tempóban az is hamar meglesz.

22 nap alatt bankroll duplázás

Ez az egyik nagy fordulópont minden sportfogadó életében, amire biztosan emlékezni fog! Mr, Chang megduplázta a bankrollját, amire korábban sohasem volt képes! Hogy mi változott? Csak annyi hogy most minőségi tippeket fogad, egy profi stratégia alapján! Gyerekjáték igaz? 760€ profit azaz 275.000FT! Nem rossz… Ugyanezt bárki elérheti ha megfelelően követi a SportingGods szolgáltatását! Lehet hogy nem 22 nap alatt, hanem 2 hónap alatt tudod elérni ugyanezt az eredményt, hiszen a profit ingadozik és lehet, hogy te épp kevésbé erős időszakkal indítasz, de a minőségi tippek és a profi stratégia kombó eredménye minden esetben a kimagasló profit! A pénzért természetesen itt is meg kell dolgozni, de minimális munkával sok millió profitra lehet szert tenni!

 

Vége az ötödik résznek!  A folytatáshoz kattints ide: Link

A kiképzés - zerencsejátékosból PROFI sportfogadó 5

A döntés most a TE kezedben van!

Veszteséges szerencsejátékos maradsz,
vagy eredményes PROFI sportfogadó leszel!?

A döntés most a TE kezedben van!

Veszteséges szerencsejátékos maradsz,
vagy eredményes PROFI sportfogadó leszel!?

Legnépszerűbb blog bejegyzéseink

Héra csoport információk (Próbáld ki ingyen!)

A tartalom megtekintése csak tagjaink számára elérhető. Ha már tag vagy, jelentkezz be itt: bejelentkezés, vagy regisztrálj oldalunkra itt: Regisztráció

Pénzt akarsz keresni sportfogadással?! (Olvasd végig!)

Hamarosan lejárnak az ingyenes VIP próba tagságok amelyeket még az előző hónap végén lehetett igényelni! Nagyon sokan éltetek a lehetőséggel és a visszajelzéseitekből látom, hogy a többség szép profitot hozott össze, persze ez azért egyénenként eltért, hiszen ez...

Ismét profittal zártuk a hónapot! (Ingyenes tippek augusztusi összegzés)

A FreeForLife ingyenes csoportunk 2018 januárja óta működik megállás nélkül, és ezalatt az 68 hónap alatt, csak 9 alkalommal zártunk veszteségben, 59 hónapot pedig nyereséggel hoztunk le! Az elmúlt 22 hónapból 21-et zártunk profittal, ami brutálisan jó eredmény! Sok...