A kiképzés! 3. rész – Szerencsejátékosból PROFI SPORTFOGADÓ

Sikertörténetek, Eredmények

“Brutális” nyerő sorozat…

Mr. Chang február 8. óta 25 tippet fogadott meg (Mostanra már több ezer tipp megfogadásán is túl van és még mindig vannak hibák, de erről majd később!) amelyből 1-nél a tét visszajárt, 2 vesztes volt és 22 darab nyertes! Brutál jó szériában kezdte el és talán, amikor meglátta a tipptörténetet akkor sem hitt a szemének, hiszen ennyi nyerő tippet sorozatban soha életében nem látott. Hogy is láthatott volna? Hiszen a saját tippekkel ilyen eredményt komoly elérni szinte lehetetlen, mivel a tippek kiválasztása mögött komoly szakmai tudás és rengeteg munka állt!

Tehát 6 nap alatt a profit 312€ volt 20€ állandó tétmérettel, ami durván 112.000Ft-nak felel meg! Na meg is jött a kedve a fogadáshoz! Persze mondhatjuk, hogy könnyű dolga volt ilyen kezdéssel! De a következő kiképzés szériában lesz olyan illetőről is szó, aki pont az ellenkezőjét élte meg ennek a történetnek és sokkal nehezebb volt visszaküzdenie magát profitba, mivel sokszorosan hátráltatva volt és több negatív esemény miatt a bankrollja szépen megfogyatkozott 1-2 hónap alatt, de ez majd egy későbbi történet lesz. Viszont mindkét sztori nagyon tanulságos, ezért kérlek benneteket, ne csak olvassátok, hanem figyeljétek a mondanivalót is, és fogadjátok meg az itt elhangzó tanácsokat, illetve kerüljétek a hibákat, amikről olvasni fogtok!

Kilenc nappal később

Most a 9. napnál járunk, amikor már a profit 434€-nál jár! (Egy fogadás függőben) Ez 155.000Ft bő egy hét alatt! Ez ugye 14 tét profitnak felel meg ami brutál jó eredmény ilyen rövid időn belül, DE… Én a PROFI sportfogadásról írok ezért ennek megfelelően értelmezzük ezt az eredményt is! A többség elköveti azt a hibát, hogy nem reális következtetéseket von le az elért eredményekből. Például sokan most épp azt gondolják, hogy hű de jó a tippadó és hasonlók. (Mondjuk ez jelen esetben igaz is!) Pedig ilyen kis mennyiségű tippből felesleges bármiféle következtetést levonni, hiszen rövid távon a fogalmatlan random tippadó is hozhat jó, illetve a világ legjobb tippadója is hozhat rossz eredményt! Tehát lényegében bármiféle következtetés levonni megfelelő tippmennyiség és megfelelő időtáv hiányában teljesen felesleges, hiszen nem mutat reális képet és az így elért eredmény lehet akár szerencse vagy épp a balszerencse miatt is! Én természetesen teljesen tisztában voltam vele, hogy ezzel a profittal vagy akár ugyanekkora veszteséggel, nagyjából ugyanazt az eredményt fogjuk elérni hosszú távon, hiszen a profit ingadozása normális és a sportfogadás velejárója. Tudtam azt is, hogy a későbbiekben 100% hogy lesz hasonló lejtmenet is, de a sokkal több emelkedő összességében nagy profitot fog eredményezni.

Tipp jött!

Tény, hogy az Artemisz és az Élő tippek csoport bizony ritkán hoznak veszteséges hónapot, de ettől függetlenül ingadozás mindig van és érdemes fejben tartani, hogy nem csak felfelé vezet az út, és pontosan ez az oka, hogy okosan kell megválasztani a tétméretet!

Emlékszem Mr. Chang elég sok időt töltött az apartman erkélyén, mivel nagy dohányos, és egy doboz hideg Chang sör társaságában osztotta meg az eddigi tapasztalatait barátjával, aki a későbbiekben ugyancsak szép eredményeket ért el nekünk köszönhetően. Ekkor jelzett a telefonom, hogy tipp érkezett, ami azt jelentette, hogy Mr. Chang telefonja is riadót fújt. Fülelek, hogy mi történik, vajon leteszi e a telefont, hogy fogadjon, én pedig készen álltam, hogy azonnal elkezdjem osztani, ha nem fogadja meg azonnal a tippet! De hallom, hogy mondja: Bocs le kell tennem mert tipp jött! Visszahívlak! Megfogadta a tippet majd visszahívta az illetőt. De pár másodperc múlva ismét jelzés jött. Bocs megint tipp jött visszahívlak! És azóta sok-sok családtagja, barátja és ismerőse hallotta ezt a mondatot: TIPP JÖTT!!! Az első a munka, csacsogni később is lehet!

Nem lehet kifogás…!!!

Bizony a profi sportfogadásnak vannak árny oldalai is de ha egyszer megéri gyorsnak lenni, akkor nincs kifogás! Sok ember áhítozik arra, hogy a munka mellett legyen egy kis plusz pénze, de amikor tenni is kell valamit akkor már jönnek a kifogások: Én nem akarok regisztrálni ebbe az irodába, mert azt szoktam meg ahol most fogadok! Én nem tudok angolul, meg sem találom így a tippeket! Nekem olyan tippek kellenek, amiknél nem változnak az oddsok! Statisztikát vezetni? Nincs nekem arra időm! BLA, BLA, BLA…. Kb. egy gyerek is tud pénzt csinálni ezzel a rendszerrel és ezekkel a tippekkel, amit a kezetekbe adok! Tényleg annyira nehéz betartani pár szabályt azért, hogy egy év alatt néhány millió forintot bezsebelj???

Visszatérve ehhez a jó eredményhez, igazából azok számára, akik ezeket a csoportokat követik nincs meglepetés hiszen sokszor előfordul ilyen kiemelkedő széria, nincs szükség speciális képességekre csakis arra, hogy legyen bennünk egy kis alázat és szorgalom a sportfogadás iránt, és tegyük meg azt, amit meg kell tenni, amiért cserébe szép pénzeket kereshetünk!

Vége az harmadik résznek!  A folytatáshoz kattints ide: Link

A döntés most a TE kezedben van!

Veszteséges szerencsejátékos maradsz,
vagy eredményes PROFI sportfogadó leszel!?

Legnépszerűbb blog bejegyzéseink

Pénzt akarsz keresni sportfogadással?! (Olvasd végig!)

Hamarosan lejárnak az ingyenes VIP próba tagságok amelyeket még az előző hónap végén lehetett igényelni! Nagyon sokan éltetek a lehetőséggel és a visszajelzéseitekből látom, hogy a többség szép profitot hozott össze, persze ez azért egyénenként eltért, hiszen ez...

Ismét profittal zártuk a hónapot! (Ingyenes tippek augusztusi összegzés)

A FreeForLife ingyenes csoportunk 2018 januárja óta működik megállás nélkül, és ezalatt az 68 hónap alatt, csak 9 alkalommal zártunk veszteségben, 59 hónapot pedig nyereséggel hoztunk le! Az elmúlt 22 hónapból 21-et zártunk profittal, ami brutálisan jó eredmény! Sok...

Sorozatban a 12. hónap is profitban az INGYENES csoportban!

"A SportingGods.eu ingyenes szolgáltatása a FreeForLife tippcsoport, ahol kötelezettségmentesen kipróbálhatod a szolgáltatásunkat, letesztelheted szaktudásunkat, illetve a tippjeink eredményességét és minőségét." - Az alábbi képen, az elmúlt 12 hónap eredményeit...