Ha az elmúlt hónapokban-években követted a FreeForLife ingyenes csoportunk történéseit, akkor láthattad hogyan csinálunk a követőinknek szinte minden hónapban egy fix havi profitot, azaz még a legelvetemültebb szerencsejátékosokat is nyereségessé tudjuk tenni, legalábbis ha követik a stratégiámat. Hangsúlyoznám hogy ez az ingyenes csoportunk ami úgymond egy ízelítőt ad abból, hogyan is néz ki a profi sportfogadás. Aki komoly szándékkal érkezik, akkor ő az ingyenes tippek követése után elő fog fizetni valamelyik VIP csoportra, majd ha minden jól megy egy idő után mindegyik csoportunkat követni fogja akárcsak én magam és jó néhány előfizetőnk. Én akkor csinálom jól a munkámat ha az előfizetőim nyernek és sokáig használják a szolgáltatásomat, éppen ezért fektetek nagy hangsúlyt arra, hogy az elmúlt években megszerzett tudást és tapasztalatot megosszam veletek, annak érdekében hogy hasonló eredményeket érjetek el mint én. Persze az is fontos hogy az előfizetési díjak minél kedvezőbbek legyenek hiszen a fogadók többsége kisebb bankrollal rendelkezik amelyből nehéz kigazdálkodni ezeket az összegeket. Éppen ezért több megoldást is tudunk nyújtani azoknak akik növelnék az eredményességüket az előfizetési díj csökkentésével.
1. Ingyenes tippek
Szeretnél hozzáférni a világ legeredményesebb tippadóinak a tippjeihez INGYEN???
Ha a válasz IGEN akkor van számodra egy jó hírem! Kattints az alábbi gombra és nézd meg hogyan érheted el ingyenesen a legprofibb tippadók legjobb tippjeit, amelyekkel aztán busás haszonra tehetsz szert! A legjobb tippadók alatt ne mindenféle tippmixhuszár facebook csoportos önjelölt szerencsevadászokat érts, hanem valóban olyan kő profi (külföldi) szakembereket és sportelemzőket akik hivatásszerűen ezzel foglalkoznak és olyan stabil eredményekkel rendelkeznek, amelyek biztosítják a számunkra azt, hogy ezeket a tippeket fogadva komoly nyereséget érhetünk el!
Olvasd el a bejegyzést, és tudd meg hogyan férhetsz hozzá a legjobb tippekhez ingyen!
ÖSSZPROFIT: 4,736,599 Ft
Csatlakoznál a csoportba?
Itt inden infot megtalálsz
2. Előfizetési kedvezmények
-
Használd a hellosportinggods kuponkódot és legelső előfizetésedre 50%-os kedvezményt kapsz!
-
Szeptemberi szezonindító kedvezmények: Minden egyes kupont maximum 20 ember használhat fel! Egy előfizető több kuponnal is előfizethet az adott csoportokra! Héra és Morpheus csoportra 50%, míg a többi csoportra 15% előfizetési kedvezmény vehető igénybe. (*Amíg a készlet tart)
🎁 20db – Héra: HERA-SZEPT50
🎁 20db – Morpheus: MORPHEUS-50
🎁 20db – Artemisz: ARTEMISZ-OSZ-15
🎁 20db – Apollon: APOLLON-OSZ-15
🎁 20db – Zeusz: ZEUSZ-OSZ-15
🎁 20db – Poszeidón: POSZEIDON-OSZ-15
Válassz VIP csoportjaink közül és
fizess elő 15% / 50%-os kedvezménnyel!
3. Profitgarancia
Profi sportfogadóként tudjuk, hogy a profit ingadozik, még akkor is, ha a világ legjobb tippjeit fogadjuk! Ez a jelenség természetes, hiszen jobb és rosszabb sorozatok váltakoznak, de profi stratégia mellett, minőségi tippekkel, jóval több nyerő sorozatunk van, amelyek biztosítják azt, hogy hosszabb távon kimagasló és stabil profitot érjünk el. Viszont ritkán előfordulhat az is, hogy emiatt az ingadozás miatt, egy adott hónapot profit nélkül zárunk, így ezekre az esetekre bevezetjük a PROFITGARANCIÁT.
- Abban az esetben, ha új vagy nálunk, akkor a legelső VIP csoport előfizetési időszakodra 100% Profitgaranciát kapsz! Tehát ha az általad követett VIP csoport 0-ás profittal, vagy épp veszteséggel zár, akkor a következő hónapra, 100%-os előfizetési kedvezményt biztosítunk.
- Minden további VIP csoport előfizetés esetén, ha egy adott hónap 0-ás profittal, vagy épp veszteséggel zár, akkor a következő hónapra, 50%-os előfizetési kedvezményt biztosítunk. A garancia részletes feltételeit itt találod!
4. Szerezz örökös ingyenes VIP csoport tagságokat!
Tegyél egy kis jót másokkal és segíts nekik abban hogy ne bukjanak tovább és tapasztalják meg hogy milyen az ha végre folyamatosan növekszik a bankrolljuk ami ráadásul nem a szerencsének köszönhető! Ajánld barátaidat és ismerőseidet amiért cserébe előfizetési kedvezményt kapsz! Te is és az ajánlott is! Így akár ingyenessé is teheted a VIP csoportokat magadnak! További info: Link